Varga János Tamás, irodavezető partner

Jogi irodánkat János Tamás alapította 2010-ben. Azóta eltelt 10 év, de ezalatt az idő alatt egy biztos nem változott: aki itt nálunk megfordul, az érzi az irodában azt a sajátos atmoszférát, amit az ő személye hoz létre. A mi irodánk nem egy átlagos munkahely, hanem sokkal inkább egy élettér.

Vezetőként nagy súlyt fektet arra, hogy kollégái egyrészt területük elismert szakértői legyenek, másrészt, hogy hordozzák azokat az emberi értékeket, melyek csapatunkat egy segítőkész és összetartó közösséggé teszik.

János Tamás több mint 20 éves tapasztalattal rendelkezik. Az összes mértékadó nemzetközi szakkiadvány vezető magyar ügyvédként rangsorolja a vállalatfelvásárlás, a kockázati tőke, a munkajog és az információ technológia területén.

Híres kemény, de pragmatikus tárgyalási stílusáról. Megoldásaiban egyszerre van jelen a kreativitás és az üzleti szemlélet.
Folyékonyan beszél angolul.

Szakterületei: M&A, Digitalizáció, Vagyontervezés, Adatvédelem, Munkajog, Kockázati tőke

Lovretity András, partner

Lovretity András 2015-ben csatlakozott a VJT & Partners csapatához. Az M&A csapat vezetője. Meghatározó karaktere és humora nélkül nehéz lenne elképzelni az iroda életét.

András több mint 15 év tapasztalatot szerzett nemzetközi vállalatfelvásárlási, kockázati tőke befektetési és vállalat-átszervezési tranzakciókban, továbbá egyéb, projektjellegű munkákban. Otthonosan mozog a tranzakciók valamennyi fázisában: az átvilágítástól kezdve a tranzakciós dokumentumok szerkesztésén és tárgyalásán keresztül egészen a tranzakció zárásáig.

Nemzetközi és hazai ügyvédi irodáknál megszerzett M&A tudása mellett András a légi közlekedési iparág jogi szakértőjévé is vált: több mint 8 éven át adott jogi tanácsokat a Budapest Airport részére különböző projektekben.

András 2001-ben diplomázott az Eötvös Loránd Tudományegyetem jogi karán Győrben, és 2005 óta tagja a Budapesti Ügyvédi Kamarának.
Folyékonyan beszél angolul.

Szakterületei: M&A, Munkajog, Jogviták, Repülés, Szerződések, Ingatlanjog, Kockázati tőke

Várady Endre, partner

Endre 2010 óta van nálunk, 2016-tól ügyvédként, 2020-tól pedig partnerként vesz részt az iroda életében. Magában hordozza az iroda értékeit, lelkes és elkötelezett, egy igazi friss erő. Endre az évek során az iroda vezető adatvédelmi szakértőjévé vált, és oroszlánrésze van abban, hogy irodánk már kétszer elnyerte az „Az év adatvédelmi csapata” címet.

Gyakorlati tapasztalatait az IT iparágban a Fortune 1000 listán jegyzett neves technológiai világvállalatok szerződéseinek előkészítésével bővítette, továbbá részt vett globális, felhő alapú szolgáltatások magyarországi bevezetésében is.

Endre a Novi Sad-i Jogi Egyetemen diplomázott. Diplomáját a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán honosította, majd posztgraduális képesítést szerzett a budapesti Közép-Európai Egyetemen.
Folyékonyan beszél angolul, szerbül és horvátul.

Szakterületei: Digitalizáció, Adatvédelem

Belényi Andrea, partner

Andrea 2018-ban csatlakozott hozzánk a versenyjogi csapat vezetőjeként, majd 2020-tól mint partner erősíti az irodát. Jókedve szétárad az irodában, mindenkit lelkesít, öröm vele dolgozni. Hogyan is lehettünk meg korábban nélküle?

Andrea teljes szakmai életét végigkíséri a versenyjog. Kívülről és belülről is ismer mindent, ami versenyjog, hiszen közel tíz évet dolgozott a Gazdasági Versenyhivatal vezető munkatársaként, majd a következő tíz évben a piaci szereplők oldaláról, jogtanácsosként és ügyvédként foglalkozott ezzel a jogterülettel.

A versenyjog mellett szakterülete az adatvédelem is, és a győztes csapat tagjaként kétszer is átvehette az „Év adatvédelmi csapata” díjat. Andrea emellett más, szabályozási jellegű területek szakértője, kiváló projektmenedzser, kitűnően átlátja és kézben tartja a folyamatokat.

Andrea 1999-ben végzett a szegedi József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán, majd 2014-ben a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem jogi mesterképzésén szerzett mesterfokozatot nemzetközi és európai üzleti jog területén.
Folyékonyan beszél angolul.

Szakterületei: Digitalizáció, Adatvédelem, Versenyjog, Szabályozás, Bank, biztosítás, befektetés

Csernus Zoltán, ügyvéd

Zoltán itt van velünk a kezdetektől, az iroda egyik alappillére. Vérbeli jogász, kemény és elkötelezett, aki testőrként védi az ügyfelek érdekeit.

Lelkesedése a munkajog iránt, valamint ezen a téren szerzett gazdag tapasztalatai a munkajog nemzetközileg is elismert szakértőjévé tették. Tagja az EELA (European Employment Lawyers Association) vezető testületének, mely az Európai Unió munkajoggal foglalkozó szaktekintélyeit gyűjti egy csokorba.

Széles körű munkajogi tapasztalata magában foglal mindent, ami a munkajog kapcsán felmerülhet. Ismeretei felsorolása több oldalon keresztül folyhatna, és mi nem akarjuk próbára tenni senki türelmét. Legyen az elég, hogy Zoltán személyében a munkajognak egy igazi rutinos rókáját ismerheti meg az ember.

A munkajog mellett több mint 15 éves tapasztalattal rendelkezik a társasági jog, valamint az ügyfelek peres képviselete területén.

Zoltán a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem jogi karán diplomázott 2000-ben, majd 2001-ben posztgraduális LLM képesítést szerzett a budapesti Közép-Európai Egyetemen. Folyékonyan beszél angolul, szerbül és horvátul.

Szakterületei: Munkajog, Jogviták

Vezse Eszter, ügyvéd

Eszter 2015 végén, még a diploma megszerzése előtt érkezett az irodába, és elhivatottsága azóta is töretlen. Nálunk sajátította el azokat a szakmai és emberi értékeket, amelyek egy igazán jó, odaadóan dolgozó és lelkiismeretes ügyvéddé tették.

Eszter egyik legfontosabb értéke az együttműködés, amely egyben irodánk alapköve is. Az irodában mindenki szívesen dolgozik vele, mert a rá bízott munkát felelősséggel végzi, kitartóan keresi a megoldásokat, és mindig a tökéletességre törekszik. Munkáját nem csak az ügyvédek, hanem az ügyfelek is dicsérik, mert természetes kedvességével és elkötelezettségével sok ügyfelünket segítette már ügyes-bajos dolgaikban.

Eszter a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem jogi karán szerzett diplomát 2016-ban. Folyékonyan beszél angolul.

Szakterületei: Vagyontervezés, Szerződések, Ingatlanjog, Bank, Biztosítás, Befektetés

Nguyen Hoa Tünde, ügyvéd

Hoa nálunk töltötte ügyvédjelölti éveinek egy részét, majd egy rövid kitérő után ügyvédként tért vissza hozzánk, és magával hozta azt a finom és kedves légkört, ami mindig is körülvette őt.

Munkájában felelősségteljes és céltudatos, szeret belemélyedni az ügyekbe, és felderíteni őket a legapróbb részletekig. Együttműködő, nyitott és segítőkész kolléga.

Hoa az M&A mellett általános kereskedelmi szerződésekkel is foglalkozott, és tanácsokat adott a gyógyszeripari szektorban is. Szívügye a gyermekjogok, ezen a területen önkéntesként is dolgozott.

Hoa az Eötvös Loránd Tudományegyetemen diplomázott.

Folyékonyan beszél angolul.

Szakterületei: M&A, Kockázati tőke, Szabályozás

Beck Nándor, ügyvéd

Nándor röviddel a szakvizsgái teljesítése előtt csatlakozott csapatunkhoz, és nálunk vált ügyvéddé. Személyében egy nyugodt, kiegyensúlyozott és segítőkész kollégát ismertünk meg, aki elkötelezett a szakmai fejlődés iránt.

Nándor ügyvédjelöltként nemzetközi ügyvédi irodákban dolgozott, és az évek során számos vállalatfelvásárlási, cégstrukturálási és befektetési tranzakcióban vett részt, de otthonosan mozog a kereskedelmi jogi ügyletek és a munkajog területén is.

Szabadidejét főként horgászattal és a természet közelében tölti.

Nándor a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen diplomázott 2017-ben, majd ezt követően a Pécsi Tudományegyetemen szerzett munkajogi szakjogász képesítést.

Folyékonyan beszél angolul.

Szakterületei: M&A, Munkajog Ingatlanjog, Kockázati tőke

Menyhárd Attila, ügyvéd

Attila egy igazi reneszánsz ember: jogalkotóként kitalálja, oktatóként tanítja, ügyvédként pedig műveli a jogot, és így átlátja azt a finom szövedéket, ami a gazdaságot, a társadalmat, és az egyes embereket összeköti azzal, amit jognak nevezünk.

Csatlakozásával egy olyan tapasztalt, széles látókörű, tiszta szemmel látó munkatársat nyertünk, aki már a jogszabályok születésénél is ott bábáskodik, és aki nemzetközi vizeken evezve hozza el hozzánk a legújabb jogalkotási trendeket. Irodánkban tovább erősíti a technológiával és a digitalizációval foglalkozó csapatunk munkáját, támogatja a vagyontervezésben és a jogviták területén dolgozó kollégáinkat, és nagy hangsúlyt fektet a fiatal ügyvédek és ügyvédjelöltek szakmai gondozására.

Attila az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán végzett, ahol azóta volt dékán és tanszékvezető is, jelenleg a polgári jogi tanszéken oktat.

Folyékonyan beszél angolul és németül.

Szakterületei: Digitalizáció, Vagyontervezés, Jogviták, Szerződések